Hajópincér
iskola

Hajónapló 4. rész - Érkezés a hajóra. Milyen volt az első benyomás?

Kiderült, hogy Ramónával egy hajóra megyünk, a párja viszont egy másik hajóra volt kiírva, mert őt nem a bárba, hanem az étterembe vették fel. Próbáltak még aznap telefonálgatni, hogy ugyan tegyék már őket egy hajóra, de sajnos nem lehetett elintézni. Mint utóbb kiderült, az első szerződésben nem lehet kérvényezni semmit. Illetve, lehet, de nem fogadják el.

Furcsa volt ott aludni, távol mindentől és mindenkitől, ugyanakkor annyi újdonságot láttam már egy fél nap alatt is, hogy még időm sem volt a honvágyon gondolkodni.
Másnap Ramónával vártuk a buszt, ami jött értünk a szállodához reggeli után, és elvitt minket a kikötőbe.

Luxushajón 400.000-800.000 Ft-ot is kereshetsz havonta, amivel néhány éven belül megalapozhatod az életedet. Jelentkezz Hajópincér tanfolyamra és felkészítünk minden váratlan helyzetre! Hajópincér tanfolyam

Ekkora egy hajó?!

Amikor a kikötőben megláttam a hajót, tátva maradt a szám! Te jó ég, mekkora volt! Mert hiába láttam már előtte képeket óceánjárókról, amikor ott áll az ember mellette, akkor derül ki, hogy ez bizony hatalmas nagy dög! Ahogy ott álltunk a kígyózó sorban, várva a feljutásra, csak néztük mindketten, hány emeletes, mennyi ablaka van, mekkorák a mentőcsónakok, melyeket csak alulról láthattunk, és azon gondolkodtunk, milyen lehet belülről

A sorban csak hajósok voltak, mindenki akkor szállt fel, akkor kezdte a jó pár hónapos szerződését. Lassan haladt a sor, tűzött a nap, mégis nagyon izgatottak voltunk, hogy vajon milyen lesz ez az egész móka?

Na, és milyen belülről?

Ahogy a feljáróhoz értünk, és kezdtük felhúzni rajta a nem kis erőt igénylő bőröndjeinket, megcsapott minket a benti légkondi hűvös levegője. A futószalagra fel kellett pakolnunk minden cuccunkat, a biztonsági őr (szinte mindegyik indiai vagy fülöp-szigeteki volt) pedig átvizsgált minket. A bejárattal szemben volt egy asztal, ahol már vártak minket. Kaptunk egy csomó papírt, amit ki kellett töltenünk. Még jó, hogy ott volt Ramóna, mert ő mindig segített, ha valamit nem értettem. :)

Sok-sok ember járkált a folyosón, mindenki ott dolgozott, mert egyenruhában voltak. Akik meg nem, azok mentek ki a hajóról, miután mi felszálltunk (ők is sorakoztak, csak ők bent.) Miután mindent kitöltöttünk, megkaptuk a kabinkulcsunkat (sajnos nem ugyanahhoz a kabinhoz), és elmondták, hogy mikor, hol fogunk találkozni. Először azt sem tudtuk, merre induljunk. Aztán valahogy megtaláltuk az egyik lefelé vezető lépcsőt, ahol fel volt tüntetve a kabinok sorszáma is. Nagy nehezen levittük a bőröndjeinket azokon a keskeny lépcsőkön. Még rálépni is csak lábujjhegyen lehetett, mert nem volt szélesebb 15-20 cm-nél szerintem.

Tényleg olyan pici egy kabin?

A kabinjaink ugyanazon folyosón voltak, majdnem egymás mellett. A folyosók világosak voltak és keskenyek. Ez a része a hajónak már a víz alatt volt. Még szerencse, hogy nem volt ablak a kabinon, nem lett volna vicces, ha benéz egy cápa éjszaka. Megbeszéltük, hogy lepakolunk, és találkozunk.

Benyitottam a kabinba, és üres volt! Nagyon megörültem, hogy én választhatok először ágyat, és természetesen nem az emeletes ágy tetejére pakoltam a cuccaimat. :) A kabin egyébként rettentő kicsinek tűnt az én otthoni, 4x4 méteres szobámhoz képest. Ahogy beléptünk, szemben volt az emeletes ágy, az ajtónál balra a mosdó, tükörrel, mellette viszonylag nagy (kb. 1 méteres) hely, később oda tettük a bőröndöket, a másik oldalon pedig két szekrény – egy-egy a kabin lakóinak. Az emeletes ágyon függöny volt, amit végig be lehetett húzni, ha „magányra” lett volna szükségünk. A párnánál pici polc, alatta lenyitható kis szekrény, ahová személyes dolgokat lehetett pakolni. Ja, és egy kis lámpa a párna fölött – ágyanként.


Te is szeretnél hajón dolgozni, de nem tudod hol is kezdj neki, akkor segítünk Neked.

Jelentkezz tanfolyamunkra és 4 hónap múlva már Neked is lehet egy nagyon szuper életed.

Megnézem a tanfolyamokat

Kosár

Nincs termék a kosárban

Még vásárolok


https://www.high-endrolex.com/46