Hajónapló 3. rész - Vajon sikerült kijutnom Miami-ba?

Egy nap megállt a kapunk előtt egy DHL-es autó. Megjött a szerződésem!!! Április 3-án Miamiban kellett lennem, a megadott szállodában, 4-én pedig a hajón! Majd’ ki ugrottam a bőrömből! Még gimis koromban eldöntöttem, hogy addig nem halok meg, amíg nem eszem fagyit Miami Beach-en. És ez egyre elérhetőbbnek tűnt!

Hátra volt még a vízum és a repülőjegy. Azt mondták, aki munkaszerződéssel megy a nagykövetségre, annak szinte mindig megadják a vízumot. A hajóra ugyanis nem turista vízum kellett, hanem munkavállalási, azon belül is tengerész vízum (vagy, valami hasonló volt a neve, ha jól emlékszem). Kértem időpontot a nagykövetségen, vittem a szerződésemet, meg a szükséges papírokat, és az elbeszélgetést követően egy-két órás várakozás után már meg is kaptam a vízumot! Szintén a hajós vízumra várt egy másik lány is a nagykövetségen, Ramóna, és kiderült, mindketten ugyanarra a hajóra készülünk! Végre van már egy „ismerősöm”! Miután megvettem a repülőjegyet is, elindult a visszaszámlálás!

Indulás AMERIKÁBA!

Vettem két nagy bőröndöt, ismervén magamat, egy úgysem elég. Az otthoniak szerintem eddig a pontig reménykedtek, hogy csak meggondolom magam…Szegény Nagyim minden szerződés előtt úgy búcsúzott tőlem, mintha akkor látna utoljára. Azt hiszem, az öregeknek, meg a szülőknek is nagyon nehéz így elengedni a gyereküket a nagyvilágba.

Kaptunk egy rövid listát a cégtől, angolul persze, hogy mit érdemes magunkkal vinni. No, én ennek körülbelül a tízszeresét pakoltam be. Sok-sok ruhát – mert mi van, ha túl meleg, túl hideg stb. van (bár, a „Karibon” maximum a légkondis hajó lehet hideg), cipőket (köztük egy nagyon kényelmes, fekete cipőt is, amit a leendő munkámra szántam), mosóport, öblítőt, piperecuccokat (mindenből egy pár hónapra valót), magazinokat, ha esetleg unatkoznék, egy-két könyvet, pálinkát a magyaroknak, hogy szerezzek egy kis protekciót. A végén mindkét óriási bőröndömet úgy sikerült lezárnom, hogy rá kellett ülnöm a tetejére!

Kipróbálnád magad Te is Amerikában? Jelentkezz Hajópincér tanfolyamra és felkészítünk minden váratlan helyzetre! Hajópincér tanfolyam

Reptér, búcsú, indulás!

Kicsit tartottam a hosszú úttól, meg a nagy ismeretlentől. Ekkor megfogalmazódik ám az emberben, hogy mi van, ha mégsem volt jó ez a döntés…Olyan, mintha elindulnál egy sötét folyosón, aminek egyáltalán nem látod a végét.
Frankfurtban átszállás, és egy jó pár órás, sima út után érkezés Miamiba. Mondanom sem kell, középfokú nyelvvizsga ide vagy oda, alig értettem valamit a repülőn a hangosba bemondottakból.

Olyan hulla fáradtan szálltam le a gépről, hogy rázott a hideg a nagy melegben. Na, itt egy kicsit elvesztem. Minden angolul, olyan ismeretlen szavak, amikkel az angol könyvekben nem biztos, hogy találkozik az ember, vagy, ha igen, nem foglalkozik velük. Hosszú sorok álltak az útlevél-ellenőrző pultok előtt, azt sem tudtam, melyikbe álljak be. Mígnem láttam egy kiírást „For Crewmembers” - külön sor volt ugyanis a hajósoknak – tiszta diszkrimináció. Ebben a sorban mindenféle nemzetiségű emberke volt, javarészt ázsiaiak, persze, volt azért európai is, románok, horvátok, szerbek stb. Arra emlékszem, hogy az útlevél-ellenőrzés után elkülönítettek minket. Egy pár embernek – köztük nekem is - be kellett mennünk egy másik terembe. El nem bírtam képzelni, mi az oka, pedig valamit mondtak, csak nem értettem. Már kezdtem aggódni, hogy hazaküldenek.

Az elkülönített teremben aztán, újabb órás várakozás után végre visszaadták a papírjaimat, mehettem végre a csomagomért. Ekkorra már kiürült az a bőröndkiadó sor, ahol az én bőröndöm is volt, és már rég lepakolták a futószalagról a „gazdátlanokat”. Szerencsére megtaláltam az enyémeimet. No, akkor most keressük meg a kijáratot, gondoltam! Közben gyorsan küldtem haza egy sms-t, hogy szerencsésen megérkeztem, ne aggódjanak nagyon. A reptérről kitalálni nem volt olyan egyszerű, mint gondoltam, mert nem egyszintes, hanem legalább három, és természetesen nem a legalsó szintjén vannak a taxik és a buszok. Miután erre rájöttem, szintén eltelt egy kis idő.

Kijutottam végre az épületből, és rögtön megcsapta az arcomat a jó meleg, párás levegő! A taxiknál voltak már olyanok, akikkel még az elkülönített teremben találkoztam, és kiderült, ők is ugyanabba a szállodába mennek, amelyik az én papíromon is meg volt jelölve. Akkor menjünk együtt, így legalább olcsóbb lesz az út!

Ez az, MIAMI-ban vagyok!

A szálloda felé vezető út pont olyan volt, amilyennek elképzeltem! :) Tele pálmafákkal, soksávos utakkal, magazinokban látott autókkal és motorokkal. Amikor beértem a szállodába, a recepción kaptam egy kulcsot, és már mehettem is fel a szobába. Amikor beléptem, meglepődtem, ugyanis már volt ott egy lány. Neki nem volt furcsa, hogy én is ott fogok aludni, nem első szerződéses volt, azt mondta, ez így megy. :) Szoktatják az embereket a hajós léthez már a szállodában… :) Ő, ha jól emlékszem, horvát volt, és az étteremben dolgozott, szintén ugyanannál a hajóstársaságnál. Azt mondta, a földszinten van egy lista, hogy kinek melyik hajóra kell mennie, ugyanis ez nem mindig az, amit a szerződésre előzőleg ráírnak.

Vacsorázni már ezzel a lánnyal mentem. Nem voltam egyedül! A szállodának volt egy belső udvara, benne hatalmas, kivilágított medencével. Annak a másik oldalánál volt az étterem. Amint beléptünk, megláttam Ramónát és a párját! Úgy megörültem nekik! Végre magyarok!

Te is szeretnél hajón dolgozni, de nem tudod hol is kezdj neki, akkor segítünk Neked.
Jelentkezz tanfolyamunkra és 4 hónap múlva már Neked is lehet egy nagyon szuper életed.

Megnézem a tanfolyamokat