logo Menü

G. Andris- Carnival Cruise Line

Hallehó Norbertem!

Végre sikerült laptop közelébe keverednem.
   
Hol is kezdjem az élménybeszámolómat, mondjuk az elején. A kiutazásom előtt én még sose repültem, szóval tele voltam kérdésekkel, nem is a repülés, inkább becsekkolás, és átszállás, csomagfeladás tekintetében. Szerencsére vannak barátaim, akik bőséges információval tudtak ellátni. Megnyugtató volt, hogy a repterek felhasználó arát módon vannak kialakítva, szóval nem sikerült eltévedni. bár Düsseldorfba elgondolkodtattak, minden rendben van-e, amikor besípolt a repjegyemre a gép. Végül kiderült, hogy a túlképzett kollégák elfelejtették, hogy a vízumomat kellene letapogatniuk. Így kezdődött meg a kb. 10 órás utam to Miami, Fl. A repülőn összetalálkoztam egy magyar lánnyal, aki ugyanoda tartott ahova én, csak másik társaságtól. Miamiban így már ketten érkeztünk, vízumvizsgálat, csomagátvétel stb, majd egy nagyjából háromnegyed órás várakozás a hotel buszára. Nekem ez nagyon új volt, ott állnak az emberek, várják a szebbjövőt, aztán ha jön a hoteljük, vagy az autó kölcsönző busza lestoppolják, és indulás. Persze a sofőrök már feliratokkal előre megköszönik a borravalót :D
   
A hotelben a becsekkokást követően újabb magyar srácba botlottam, mikor meglátta a Duna Rapszódiás mappámat. Ő szólt hogy vagyunk már egy páran a dining roomba, úgyhogy csomagletétel után egyből lementünk vacsizni, aztán pedig csapatszellem kialakítás érdekében megkerestük a közeli liquor boltot. Itt, Miamiban sikerül először megcsapolnom 1,75 l-es Bacardit...kiöntővel nem szívesen töltenék belőle mert valószínűleg leesne a karom. Az este továbi eseményeivel nem untatnálak téged, gondolom nem érdekel az éjszakai fürdőzés, további magyarokkal találkozás, és még két kör liquor shop. :D
   
Valahogy így kezdődött ez a mi kényszernyaralásunk, Miamiban. Másnap egy kicsit zsibbadt aggyal megbeszéltük nyolcan hogy elmegyünk, csak megfürdünk az óceánban novemberben... Élveztem az oda vezető utat, mindenhol pálmafák, óriásautók amiken rendszám szigorúan csak hátul, tele fekete asszonyokkal. :D A közlekedés nagyon érdekes, imádják a dudát az autósok, de a gyalogosokkal végletekig előzékenyek. Első nap szép időt fogtunk ki, érdekes volt nézni a vizet, gondolni a túloldalra, hogy a családom és Ti, a barátaim, a túlparton, nagyon messze ameddig el se látni, hisz már görbül a Föld is...a Balatonon ilyen nem volt...
  
A hét többi napja is hasonlóan telt, hol kimentünk a városba, hol a hotelbe ütöttük el a napot, megkerestük a Miami Ink tetkószalont, kipróbáltuk az original McDonaldsot és egyszer még beleszaladtunk egy rendőrségi akcióba is, ahol aztán volt minden, rendőr autó, tűzoltó, tv-s helikopter, épp csak a Bad Boys hiányzott, biztos Horatioval helyszíneltek valahol.
  
Egyszóval nem unatkoztunk, bár mindenkinek ott volt a gondolataiban, vajon mikor indulunk. Most vége a nyaralásnak, a csapat fele elment tegnap, mi, a maradék holnap kezdünk. A legközelebbi levelem már valószínűleg más témákat fog érinteni, de már örülök, hogy kezdődik.
   
See you later, friend, vigyázz magadra a zord hideg télben,
        Andris :)))



Copyright 2015. International Crew Ship
Training Center | Minden jog fenntartva!